Nagy öröm és megtiszteltetés érte Miskolc városát, mert innen került ki a Kerékpárosbarát Munkahely Díj nyertes intézménye.
Az Észak-magyarországi Regionális Képző Központ munkatársai a Családbarát Munkahely díj után most átvehették Szabó Imre, környezetvédelmi és vízügyi minisztertől a Kerékpárosbarát Munkahely díjjal járó bőrkötéses oklevelet, valamint a díjnyertes fotóművészeti alkotást.
„Büszkék lehetünk a technológiafejlesztésekre és innovációkra, de Miskolc ereiben a pezsgést, az életet a két keréken tekerők hozzák kortól, beosztástól és anyagi helyzettől függetlenül. Aki kerékpározik, az boldogabb és egészségesebb. Erőt és lendületet kell adnia e címnek a város kerékpárút-fejlesztési elképzeléseihez. Ez is egy kis mozzanata azoknak a tetteknek, amit a Miskolchoz hű bringások az elmúlt időkben véghezvittek” – vallják az ÉRÁK-nál.