Ugrás a tartalomra

Olvasnak még a fiatalok?

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár október 17-én 10 órától konferenciát szervez „Olvasnak még a fiatalok?” címmel.
A Magyar Könyvtárosok Egyesülete Olvasószolgálati Szekciója, a Borsod megyei Gyermekkönyvtáros Műhely együttműködve a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárral, élvezve a kazincbarcikai Egressy Béni Könyvtár, Kulturális és Sport Központ támogatását egy országos tanácskozás keretében szeretné körüljárni a 12-18 éves korosztály olvasáshoz való viszonyát, problémáit, keresve az együttműködést és az együttgondolkodást az érintett korosztály legavatottabb ismerőivel, a pedagógusokkal, pszichológusokkal, szociológusokkal és a szülőkkel. A rendezvény keretében a határon túli magyar könyvtárosok tapasztalataival is megismerkedhetnek a résztvevők.
Az előadások során neves, a szakterület kiemelkedő szakembereinek tapasztalatairól, véleményéről kapnak tájékoztatást az érdeklődők. Dr. Nagy Attila pszichológus, szociológus, olvasáskutató, a Magyar Olvasástársaság elnöke, aki több évtizede foglalkozik a magyar lakosság, ezen belül is a gyermekek, fiatalok olvasási, könyvtárhasználati szokásaival, Fenyő D. György pedagógus, az ELTE megbízott külső előadója, a Magyartanárok Egyesületének alelnöke a magyartanítás megújításán, módszertani és tartalmi átformálásán dolgozik évek óta. Mindkettőjüktől a téma elhivatott képviselője, akiktől számos könyv, publikáció látott már napvilágot. Az előadók között köszönthetik Szávai Ilonát, a gyergyószentmiklósi születésű, pedagógus végzettségű szerkesztőt, a PONT Kiadó vezetőjét, a Gyermekekről-gyermekekért program és a Fordulópont címmel megjelenő folyóirat megálmodóját. A lapban olyan ismert személyiségek publikálnak, mint Nagy Attila, Gereben Ferenc, Mohás Lívia, Ranschburg Jenő és még sokan mások. A szlovákiai fiatalok olvasási szokásairól dr. Halász Péter, a kassai Városi Ifjúsági Könyvtár igazgatója, a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke tart előadást, aki hosszú évek óta kutatja az olvasóvá nevelés lehetőségeit.
Dr. Tari Annamária klinikai pszichológus, pszichoterapeuta, akinek szűkebb szakmai területe a pszichoanalízis, az Y generáció sajátos vonásairól szól előadásában. A nehezen kezelhető fiatalok körében szerzett tapasztalataiból mind a mai napig profitáló, eredendően gyógypedagógus végzettséget szerzett szakember délután szabad interakciós csoportbeszélgetés keretében osztja meg ismereteit a közönséggel.
Az előadásokat „Módszervásár” követi, melynek keretében több előadó, könyvtáros és pedagógus szól tapasztalatairól, melyet a fiatalok körében végzett munkája, olvasásfejlesztő tevékenysége, programszervező munkája, külföldi tartózkodása során szerzett.