Konferenciát tartott a francia–magyar Kereskedelmi és Iparkamara Miskolcon. A találkozón szó volt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe érkező francia befektetésekről és a két ország együttműködési lehetőségeiről is. A tanácskozás célja az volt, hogy megoldást találjon a hátrányos helyzetű régiók felzárkóztatására. A francia–magyar Kereskedelmi és Iparkamara vállalatai célul tűzték ki, hogy az elmaradott régiókban exportképes termékeket állítsanak elő, hosszú távon is versenyképes termelési kultúrát honosítsanak meg, munkahelyeket teremtsenek és közreműködjenek a tudásalapú gazdaság megteremtésében. A terv megvalósításában most az egyik francia gyógyszergyártó és gumiabroncsgyártó cég jár az élen. A két vállalat eddig több mint 180 milliárd forintos beruházást hajtott végre hazánkban, melynek köszönhetően nem csak munkahelyeket teremtettek, de a kutatás-fejlesztésben is fontos szerepük van.
Magyarország harmadik legnagyobb befektetője Franciaország. Ennek köszönhetően a két ország közötti kapcsolat rendkívül erős. A francia beruházások már nem csak Budapestre korlátozódnak, hanem a vidéki nagyvárosokba is szívesen telepednek meg a befektetések, amelyek sorában Miskolc az első. Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyének szembesülnie kellett azzal, hogy míg a szocializmusban jelentős nehézipari központnak, illetve mezőgazdasági területnek számított, a rendszerváltást követően a legnagyobb munkanélküliséggel küzdő és az egy főre jutó GDP alapján a legkevésbé fejlett megyékké váltak. Ezt a hátrányt kell leküzdeniük a megyéknek, amihez segítséget nyújt ez a konferencia is.
A rendezvényen részt vett a franciaországi Valenciennes város polgármesteri hivatalának igazgatója is, aki bemutatta azokat a lehetőségeket, megoldásokat, melyeket Valenciennes alkalmazott annak érdekében, hogy a hátrányos helyzetű régiót a fenntartható fejlődés útjára lépő, sikeres térséggé tette.
A kultúra szempontjából a francia város példaként tekint Miskolcra. A borsodi megyeszékhely pedig jó példát láthat a nagyszabású villamosprojekt megvalósulására Valenciennes-ben. A szakemberek egyetértettek abban, hogy a virágzó, a fenntartható fejlődés útján járó régió megteremtése elképzelhetetlen munkahelyet teremtő, korszerű technológiát és gyártási kultúrát meghonosító, hosszú távra tervező helyi vállalkozások nélkül.
Póczos Nikolett