Miskolcon járt 22 ország turisztikai külképviseletének a vezetője. A 2 napos program során megismerték Észak-Magyarország nevezettességeit. A látogatás célja, hogy külföldön is népszerűsítsék régiónkat, hogy minél több külföldi turista érkezzen Miskolcra.
A turisztikai külképviseletek vezetői évente kétszer jönnek Magyarországra. Az egyhetes értekezlet során mindig más és más régiót tekintenek meg. Ezúttal az Észak-magyarországi térségre esett a választás: a szakemberek fél napot töltöttek Miskolcon. A turisztikai szakemberek 7 évvel ezelőtt jártak utoljára Miskolcon. A mostani program célja az volt, hogy a külképviseletek vezetői megismerkedjenek a város idegenforgalmi újdonságaival: többek között a Hősök terével és a Szinva terasszal. A város legnagyobb magángyűjteményét mutatta meg az érdeklődő szakembereknek Barna György.
Többek között ezért is fontosak az ilyen látogatások. A 22 ország 24 turisztikai képviselőjének az lesz a feladata, hogy a külföldiekkel is megismertessék a régió nevezetességeit, aminek hatására várhatóan több turista érkezik majd a térségbe.
A vendégéjszakák növelésé a városnak is több bevételt jelentene. A vendégek elégedettek voltak a borsodi megyeszékhellyel, szerintük már akár jövő nyáron érzékelhető lesz látogatásuk eredménye.
Tomorszki Ivett