Ugrás a tartalomra

Fáklyás megemlékezés Olaszliszkán

Létrehozva
Fáklyás megemlékezést tartott szombaton este Olaszliszkán a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Magyar Gárda és a Nemzeti Õrsereg. A borsod-abaúj-zempléni településen egész nap kommandósok, kutyás rendőrök biztosították a rendet.  
A Szögi Lajos halálának kétéves évfordulóján tartott megemlékezésen mintegy félezren gyűltek össze. A rendezvényen megkoszorúzták a tiszavasvári tanár emlékművét, majd a szemközti magántelken a Magyar Gárda több tagja mondott beszédet. Szegedi Csanád, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országos alelnöke arról beszélt: ki kell mondani, Magyarországon létezik cigánybűnözés. Ezt megoldani csak összefogással lehet, a magyar társadalommal, a cigány vezetőkkel és a médiával közösen.

Véleménye szerint a mai segélyezési rendszert a jelenlegi gazdasági válságban nem lehet tovább finanszírozni. A megélhetési bűnözést pedig szigorúbb törvényekkel vissza kell szorítani.

A felszólalások után fáklyás felvonulást tartottak, a Kossuth utcában lévő emlékműtől a helyi templomig, majd visszafordultak és elhagyták a települést. A résztvevőket kommandósok kísérték, miközben a környező házakból a helyiek figyelték az eseményeket.

Az utca egyik házának kapujában állók közül többen bekiabáltak a vonulóknak: "addig örüljetek, míg rendőrökkel jöttök!". A válasz az volt: "jövünk majd nélkülük is".

A két tábor közötti szóváltás alatt a már korábban ott posztoló rendőrökhöz újabbak sorakoztak fel, de a kiabáláson túl más atrocitás nem történt.

Szögi Lajos tiszavasvári tanár meggyilkolásának ügyében jelenleg is folyik a büntetőeljárás; különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével részben társtettesként, részben felbujtóként nyolc embert vádolnak.