Ugrás a tartalomra

Turisztikai fejlesztés uniós támogatással a Kis-Balatonon

Létrehozva
kisbalaton.jpgA Nemzeti Fejlesztési Terv keretében a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság több mint 228 millió forint értékű turisztikai fejlesztést valósított meg a Kis-Balatonon. Megújult többek közt a Kis-Balaton Ház kiállítása, épült egy „vízi” játszótér, egy kerékpáros-ház, egy 5 km hosszú kerékpárút és egy új vizesblokk a Kányavári szigeten, ahová egy komp is megkönnyíti ezentúl a bejutást.
A projekthez 167 millió forint támogatást az Európai Unió, 56 milliót a hazai költségvetés, a maradék mintegy 6 millió forintot pedig önerőként a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium biztosított.
A 2006 végén elindított projekt záróünnepségét október 18-án tartották a Zalavár, Várszigeten lévő Kis-Balaton Házban. Az eseményen köszöntőt mondott Váradi József, a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság főigazgatója és Nádor István, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője is.
A zalavári Kis-Balaton Házban megújult az a kiállítás, amely bemutatja a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer természeti értékeit, a Balaton vízminősége védelmében betöltött szerepét és a térség történetét, néprajzi adottságait. A látogatók megismerkedhetnek a középkori Zalavár életével, a víz alatti élővilággal, a nádi élettel. A Kis-Balatonon játszódó Tüskevár Matula bácsijának stilizált kunyhója is része a kiállításnak. Egy új és érdekes elem, hogy a tájra oly jellemző zsombékos–nádas környezetben „horgonyzó” csónakba beülve, webkamerák segítségével élőképen megtekinthető a Kis-Balaton csodálatos világa.
Épült egy korszerű játszótér is, ahol a hagyományos libikókák, hinták és mászókák mellett kialakítottak egy „vizes területet”. Itt a gyermekeknek lehetőségük van arra, hogy játékos formában megismerjék és megtapasztalják a víz útját, erejét, felhasználhatóságát. Kedvükre locsolhatnak, pancsolhatnak, megmozgathatják a vízikereket, kis zsilipekkel megállíthatják, majd újra indíthatják a folyóvizet is. A Kis-Balaton megismerését segíti az az újonnan épült 5 km hosszú kerékpárút, amely a Kis-Balaton ház közeléből indul, és a Zalavárt Balatonmagyaróddal összekötő útig tart. Egy zsilipre új kilátót is építettek, ahonnan a Hídvégi-tó páratlanul gazdag állat- és növényvilágát és a környező táj szépségeit figyelheti meg a látogató. Nemcsak kerékpárút, hanem kerékpáros ház is működik már, ahonnan 40 kerékpár kikölcsönzésére nyílik lehetőség.A tájegység szépséges és gazdag természeti értékeit szervezett autóbuszos kirándulásokon is bemutatják ezentúl az érdeklődőknek. A másfél órás túrákat június elejétől augusztus végéig, hetente két alkalommal indítják majd. A mozgássérült látogatók és a gyermekkocsis családok Kányavári szigetre történő bejutását egy kis komp segíti majd a jövőben, és egy új vizes-blokk is épült a sziget parkolója mellett.