Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Operatív Programjainak kiírásáról, a fejlesztésekre fordítható keret nagyságáról tanácskoztak a vállalkozások és civil szervezetek képviselői. Az előző évek tapasztalatai alapján a szakemberek 2009-2010-re egy gyorsabb döntési és eljárási mechanizmust szeretnének elérni a pályázatok elbírálásával kapcsolatban. Mindezeken túl néhány új szempontot és igényt is megfogalmaztak a támogatásokra pályázók.
Az elkövetkező két évben minden eddiginél nagyobb európai uniós forrás segíti majd a pályázni szándékozó önkormányzatok, vállalkozások, civil szervezetek terveinek megvalósulását. A pályázatok struktúráját, kereteit határozták meg a Regionális Fejlesztési Ügynökség szakmai tájékoztató fórumán. Javaslatokat tettek a szakemberek a 2009-2010. évi Új Magyarország Fejlesztési Terv Operatív Program akciótervére is, amely több változást is megfogalmaz az előző pályázati ciklushoz képest.
A szakemberek szerint arra is nagyon nagy szükség van, hogy a kedvezményezettek minél hamarabb férjenek hozzá a támogatási összeghez. Ennek érdekében a kétfordulós ellenőrzési rendszert egyszerűsítenék, illetve a pályázat ellenőrzését is lerövidítenék. Az Észak-magyarországi Operatív Program új akciótervében kiemelt hangsúllyal jelenik meg a településfejlesztés, a humán infrastruktúra, a közlekedési feltételek, a turisztikai attrakciók és szálláshelyek fejlesztése, valamint a gazdaság élénkítése. A munkaügyi központ ennek érdekében már el is indított néhány programot, amelyek a humáninfrastruktúra fejlesztésére irányulnak.
Erre azért van szükség, mert a régióban a regisztrált munkanélkülieknek több mint a fele szakképzetlen, ezért nem versenyképesek a munkaerőpiacon. A régióban viszont a tartós foglalkoztatást kell megcélozni – állítják a szakemberek. Éppen ezért fontos, hogy a pályázni kívánók november 18-áig tehetnek javaslatokat a pályázatok kiírására, mert decemberben már a kormány dönt az operatív programokról.
Póczos N.