A Hírközlési Hatóság augusztus végén hozott jogerős döntésében megállapította, hogy a postai szolgáltatás hiányosan működött, és kötelezte a szolgáltatót, tegyen közzé helyesbítést, és tájékoztassa a felhasználókat, hogy korábbi gyakorlata nem mindenben felelt meg a jogszabályi és a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeinek.
A polgármester szerint a tájékoztatás csak részben kárpótolta a komlóskaiakat. Sérelmezik, hogy a posta nem kért bocsánatot a lakókat ért kellemetlenségek miatt. Köteles László szerint számos közvetlen és közvetett hátrány érte a komlóskaiakat a mobilposta hiányosságai miatt. Többek között a kézbesítési problémák az évek alatt nem szűntek meg. A polgármester a komlóskai ingatlanpiac teljes megtorpanását is ennek tudja be. A polgármester közölte, az önkormányzat költséges bírósági eljárásokat folytatott, melyben négy, a Magyar Postát és a Nemzeti Hírközlési Hatóságot elmarasztaló jogerős ítélet született, ennek költségeit is belekalkulálták az igényükbe.
A kártérítési igény 34 millió forint, ez becsült összeg, a falu ebből szeretné többek között az új postahivatal kivitelezési munkáit fizetni, tette hozzá a polgármester.