Ugrás a tartalomra

Új tanszálló épül Tokajban

Létrehozva
Ötszáz fős kapacitású tanszálló épül Tokajban csaknem egymilliárd forintos beruházással. A gyöngyösi Károly Róbert Főiskola, illetve az Észak-magyarországi Szakképzés-szervezési Nonprofit Kiemelten Közhasznú Zrt. nyert csaknem 840 millió forintot, amelyből a tokaji Kereskedelmi és Idegenforgalmi Középiskolában 50 férőhelyes tanszállodát építhetnek meg.               
A hotel a 38-as út mellett, egykori felvonulási épületek helyén épül meg, és elsősorban a régió idegenforgalmi, szállodaipari szakközépiskolásai, és szakiskolásai gyakorolhatnak itt, de az év minden szakában fogad majd vendégeket, háromcsillagos áron, négycsillagos szolgáltatásokkal. A létesítményt várhatóan 2011 tavaszán adják át.