Ugrás a tartalomra

Kedvezmények a miskolciaknak

Létrehozva
Tömegközlekedés, parkolás, színház, uszoda, taxi, üzemanyag – néhány azon területek közül, ahol kedvezményt fog biztosítani a 2009. január 1-jétől bevezetésre kerülő MiskolcCard lakossági kártya.
A képviselő-testület döntése alapján vezetik be a lakossági kártyát, ami a miskolci állandó lakosok számára lesz elérhető, és ami azonnali kedvezményes vásárlást, fogyasztást biztosít a szerződött partnereknél, előre megállapított mértékig.
A kezdeményezésről szerdán tartottak sajtótájékoztatót a városházán, ahol Káli Sándor, Miskolc polgármestere kiemelte: a kedvezmények mellett azt is várják a kártyától, hogy erősíti a városi tudatot, a lokálpatriotizmust, és egyben fel is hívja a városlakók figyelmet arra, milyen szolgáltatások érhetők el. A polgármester azt is fontos lépésnek nevezte, hogy sikerült egy konszenzuson alapuló előterjesztést készítenie a közgyűlésnek a város érdekében.
Dr. Szinay Attila, a Fidesz frakcióvezetője is hangsúlyozta, a párthovatartozástól függetlenül félre kell tenni mindent, és összefogni a város érdekében. 2006-ban a Fidesz választási programjában már szerepelt a Miskolc kártya, de ezzel párhuzamosan is volt ilyen irányú kezdeményezés. 2007-ben terjesztették be Juga Györggyel önálló képviselői indítványként a grémium elé, ami a város vezetése részéről is támogatásra talált, így két fordulóban tárgyalták a témát, időt hagyva a kiérlelésére. A frakcióvezető szerint még annál is több lehetőség van a kártya bevezetésében, mint amennyit indulásnál fog nyújtani, és reméli, hogy kedvező fogadtatásra talál a miskolciak körében.
Dr. Tompa Sándor, a városüzemeltetési és idegenforgalmi bizottság elnöke véleménye szerint összetartozást is jelent a kártya, és sok lehetőség van még benne a technika fejlődésének tükrében. A szolgáltatók is profitálhatnak belőle, és később a sport, kultúra, szolgáltatások területét is megmozgathatja. Példa egyben arra is, hogy a politikai nézeteket félretéve meg lehet találni a konszenzust a város érdekében.
Bernáth Attila, a kártya kidolgozásával és bevezetésével megbízott X-Centrum Nonprofit Kft. igazgatója elmondta, három kártyáról van szó, ezek közül az első a január 1-jétől bevezetésre kerülő MiskolcCard lakossági kártya. Ezt követi majd a Miskolc Tourist Card, ami a városunkba látogató turisták kedvezménykártyája lesz, illetve a Miskolc Student Card, ami a felsőoktatásban tanulók részére készül majd. Jelenleg a komplex rendszer kiépítése folyik, és készülnek a szükséges szoftverek. Bíznak benne, hogy a szolgáltatások köre bővülni fog a jövőben kereskedelmi cégekkel és szolgáltatásokkal, de olyan lehetőségek is vannak a kártyarendszerben, mint az elektronikus jegyrendszer, pénztárca, vagy akár egészségügyi életmentő adatok tárolása.
A miskolci lakosok éves díj fejében igényelhetik majd a lakossági kártyát, ami 2009-ben 2700 forint lesz. Indulásnál a tömegközlekedésnél, a parkolásnál és a színházban 10, a Művészetek Házában 15-25, taxi, bábszínház, a Diósgyőri Ady Endre Művelődési és Szabadidő Központ esetén 20, az uszodába, a Sportcsarnokba, Jégcsarnokba, fürdő, strand belépésnél 30 százalék, míg üzemanyag árából literenként 10 forint kedvezményt biztosít majd.