A hét évvel ezelőtti kezdeményezés ötletgazdája Nyikos István, a Magyar Borok Házának igazgatója elmondta: nyolc éve rendezik meg ezt az eseményt. Az első Polgármesterek Borát 2002 júliusában adták át Tokajban.
Az idei alkalommal is minden település 200 kilónyi furmintot és 20 kiló aszút hozott magával, amelyből a Tokaj Kereskedőház állítja elő jövő tavaszra a 2008-as Polgármesterek Borát.
Marcinkó Ferenc, a Tokaj Kereskedőház termelési és műszaki igazgatója arról is beszámolt, hogy a tavalyi esztendő nedűje kiemelkedőnek volt mondható a Polgármesterek Bora között, és reményei szerint ez az évjárat sem fog elmaradni a korábbitól.
Az eseményen arról is szó volt, hogy az úgynevezett nagyszüret már megkezdődött, több mint ötezer hektáron szedik a furmintot és a hárslevelűt. Az idei szüret várhatóan november 9-ig tart majd.