A Művelődés Hete programsorozat részeként egész héten rendezvények zajlottak Miskolcon. A szerdai előadások is a Tanulás Ünnepe részeként zajlottak a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban, ahol könyvtárosok és könyvtárpedagógusok hallgatták a különböző témájú tájékoztatókat. A rendezvényen elhangzott: fontos, hogy ne felejtsük el a könyveket, hiszen azok az internet megjelenése ellenére is nélkülözhetetlen információforrások.
Az iskolai könyvtár, mint az élethosszig tartó tanulás színhelye – ezzel a címmel tartotta előadását Hock Zsuzsanna könyvtár-pedagógiai szakértő, aki a rendezvény kapcsán elmondta: 2008-ban október az iskolai könyvtárak nemzetközi hónapja világszerte.
Fontos, hogy a könyvtáros tanárok jól képzettek legyenek, hiszen ők azok, akik az iskolában az információ forrás szerepét töltik be – hangzott el a rendezvényen. A pedagógusok és a könyvtárosok hasznos információkat kaptak arról, hogy hogyan tudják beilleszteni a tantervbe és a tanórán kívüli elfoglaltságok rendszerébe például a könyvtárhasználati órákat. A Diósgyőri Gimnázium és Városi Pedagógiai Intézet 2001-ben kapcsolódott ehhez a Művelődés Hete elnevezésű nemzetközi mozgalomhoz.
Céljuk, hogy a nemzetközi tanulás ünnepét népszerűsítsék, valamint hogy a gyerekeknek és felnőtteknek is rávilágítsanak a tanulás és az olvasás fontosságára. A könyvtárak szerepe átalakulóban van a világban, főleg az internet megjelenése óta. Mégis nélkülözhetetlen a könyvek szerepe, ha a legfrissebb információk mellett elmélyültebb és rendszerezettebb tudásra van szükségünk – hallhattuk a rendezvényen.
Varga V.