Miskolc belvárosában október 22-én 10.45-kor megtámadtak egy középkorú férfit. Az elkövetőt 10.55-kor a helyszín közelében elfogták a rendőrök.
A Miskolci Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály vezetője és főelőadója október 22-én Miskolc belvárosában közterületi ellenőrzést tartott. A kapitányság ügyeletese értesítette őket, hogy tőlük légvonalban nem is olyan távol egy fiatalember bántalmaz egy középkorú férfit. Az elkövető vélhetően a sértett táskáját próbálta megszerezni, ami végül nem sikerült, így elmenekült.
A helyszínen a sértett pontos személyleírást adott a rendőröknek az elkövetőről, sőt mint időközben kiderült, a térfigyelő kamera is rögzítette a bűncselekményt. Rövid terepbejárás után a keresett fiatalembert egy bevásárlóközpont előtt sikerült ellenőrzés alá vonnia az osztályvezetőnek.
Miután a személyleírás és a korábbi felvétel egybehangzóan igazolta, hogy a húsz év körüli fiatalember követte el a bűncselekményt, a rendőrök előállították. A Miskolci Rendőrkapitányság rablás kísérletének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított vele szemben.