Ugrás a tartalomra

Tájak-hangulatok

Létrehozva
A mai rohanó világból gyakran hiányzó csendet és békét sokak szerint szinte már csak a természetben találjuk meg. Izsó Lajos festőművész legkedvesebb témájaként a rétek, és az erdők nyugalmát tárja elénk. Képeiből Tájak-hangulatok címmel nyílt kiállítás a Diósgyőri Ady Endre Kulturális és Szabadidő Központ.
Izsó Lajos 1944-ben született Miskolcon, és a mai napig a borsodi megyeszékhelyen él. Gépésztechnikusnak tanult, de az élet úgy hozta, hogy harminc évvel ezelőtt közelebb került a festészethez. Akkor Varga János festőművész tanítványaként kezdett el megismerkedni ezzel a képzőművészeti ággal. Mindig is a természet nyugalma és csendje érdekelte, a mostani kiállításon is ez a hangulat és egykori mesterének stílusa köszön vissza képein.
Izsó Lajos „Tájak- hangulatok” című kiállításán több mint 40 képet láthatnak az érdeklődők. A festőművész az év minden szakában a természetben fest, a tájak hangulatát visszaadva alkotásaiban. A művész stílusa különleges: kiviszi festőállványát a szabadba, és reggeltől estig dolgozik, de nem ecsettel, hanem késsel. Izsó Lajos leginkább a fenyveseket szereti megörökíteni, szépségük, szabályosságuk miatt.
Izsó Lajos szerint hazánk bővelkedik természeti értékekben, ő csak egy kis ízelítőt szeretne adni ebből, tájképei segítségével. A kiállítást november 3-ig lehet megtekinteni.