A gólya most még a napon sütkérezve, a járókelők között keresgél táplálék után. De hamarosan már itt a tél. A hidegebb hónapokban az útviszonyok miatt a takarmány beszerzése olykor gondot okoz az állatkert munkatársainak, ezért ilyenkor egyszerre nagyobb mennyiséget szereznek be belőle. Mivel az állatok mindig meghatározott mennyiségű eledelt kapnak, nagy változást nekik a tél közeledte nem jelent, csupán annyit, hogy a hűvös időben kalóriadúsabb ételt kapnak. A télre való felkészülésben az állatkertben önkéntesek is segédkeznek.
Gaál Ferenc, az állatkert megbízott vezetője megnyugtatásul elmondta, hogy az állatok nem fognak fázni, többségüknek ugyanis van olyan beállóhelye, ahol a hideg elől meg tudják húzni magukat. Azok az állatok pedig, amelyeknek melegre van szükségük, a téli időszakban nem a szabad kifutóban tartózkodnak, hanem fűtött helyükön. Azért is ez a készülődés, mert ha hirtelen több 10 cm-es hó esne, az problémát okozna például a rövidebb lábú állatoknak, ők ugyanis felfázhatnak ilyenkor. A madarak viszont télen is a tóban úszkálnak, mert az, a vízforgató berendezésnek köszönhetően nem fagy be.
További érdekességnek számít, hogy Gabi, a medve bár nem alszik majd téli álmot, ilyenkor kicsit lustábbnak tűnhet, mivel nem mozog annyit. Több mint 20 éves itt tartózkodása alatt megszokhatták a látogatók, hogy télen mindig felszed magára egy pár kilót, ő, így készül a hideg évszakra.
Tomorszki I.