Az avatóünnepségen beszédet mondott Káli Sándor polgármester, a magyarországi görög nagykövetség megbízott ügyvivője, az Országos Görög Kisebbségi Önkormányzat vezetője és a magyar Orthodox Egyház képviselője is. Káli Sándor hangsúlyozta, a görög kisebbség nagyon jól beilleszkedett, hasznos tagjává vált a magyar közösségnek, eközben azonban végig megőrizte görög identitását, tudatát is. A görög nagykövetség ügyvivője és a hazai görög kisebbségei képviselők beszédeikben elsősorban köszönetüket tolmácsolták Magyarországnak és Miskolcnak azért, hogy annak idején befogadta a görög menekülteket, biztos menedéket, iskolázási, és munkalehetőséget biztosítva nekik. Riba Istvánné települési képviselő elmondta: elképzelését két dolog is motiválta. Egyrészt méltó módon rendezni kívánta Diósgyőrben, a főként görögök lakta Tátra-Torontáli utcák által határolt, s korábban igen elhanyagolt tér sorsát. Másrészt pedig úgy érezte, itt méltó emléket lehet állítani a miskolci görög kisebbség jelenlétének, együttműködésének a helyi lakossággal, s annak is, hogy értékes kultúrájukkal, tevékenységükkel gazdagabbá tették a város életét. Az emlékmű tervezésére korábban pályázatot írtak ki Miskolcon élő, vagy miskolci ösztöndíjas, fiatal képzőművészek számára. Hárman jelentkeztek - Szabó Virág, Szanyi Borbála és Pál-Pető János - akiknek az elképzeléseit, maketten, ki is állították a Városháza ovális termében. Végül Szabó Virág elképzelése valósult meg.
Görög emlékművet avattak Miskolcon
Létrehozva
KözéletHelyi hírek
Emlék- művet avattak ma délután Miskolc- Diós- győrben, a Torontáli és a Tátra utcák közötti téren, a hatvan évvel ezelőtt Miskolcra települt, úgynevezett "második görög diaszpóra" befogadására, beilleszkedésére emlékezve. A Dimanopulosz Kirill korábbi, és Riba Istvánné jelenlegi települési képviselők kezdeményezésére létrejött szobor illetve emlékhely megvalósulását támogatta a miskolci önkormányzat, a Görög Köztársaság, valamint az országos és a miskolci Görög Kisebbségi Önkormányzat is. Fotók