Ugrás a tartalomra

Generációk találkozása

Létrehozva
Október az Idősek Hava, ebből az alakalomból több intézmény is színes programokkal várta és várja még most is a szépkorúakat. A tiszteletadás mellett a rendezvényekkel nem titkoltan az otthon melegét szeretnék megidézni a szervezők és az is cél, hogy kizökkentsék az időseket a szürke hétköznapokból. Fotók
A Generációk találkozója is ezt a célt szolgálta, hogy idősek és fiatalok az ősi mesterségeken keresztül kerüljenek egymáshoz közelebb.
Kosárfonás, szövés, fazekasság – néhány az ősi mesterségek közül. Ezekkel a foglalkozásokkal ismerkedhettek meg a Füredi Márta Népművészeti Egyesület udvarán a gyerekek. A generációk találkozójának az volt a célja, hogy a népi mesterségek segítségével közelebb kerüljenek egymáshoz a szépkorúak és a gyermekváros ifjú lakói.
A két generáció együtt ismerkedhetett meg, vagy idézhette fel az olyan, ma már kiveszőben lévő mesterségek fortélyait, mint a fafaragás, a szövés és a fazekasság, de megtudhatták például azt is, régen hogyan készítettek csuhéból játékokat. A nagymamák mindeközben személyes történetükkel varázsolták még élményszerűbbé a kicsik számára eddig ismeretlen, régi mesterségek világát.
A diósgyőri alkotóházban az Iránytű Szociális Gondozó szolgálat helyi központjának idősei, a Nyitnikék Óvoda növendékei és a miskolci gyermekváros lakói együtt ismerkedhettek meg az ősi mesterségekkel és megtekinthették Mester András kiállítását is. A fafaragó művész egyszerű, a természetben használt és talált eszközökkel, valamint egy késsel készíti időtálló alkotásait.
A generációk találkozóján, ha csak egy órára is, de minden nagymama kapott egy unokát és minden gyermek érezhette, milyen egy nagyszülő közelsége. A gyermekváros ifjú lakói mindemellett részesei lehettek a szépkorúak történetein és a kiállításon keresztül annak, milyen világban éltek a nagyszülők és milyen tárgyak vették körül őket a régmúlt mindennapjaiban.

Póczos N.