Ugrás a tartalomra

Adatokat cserélnek

Létrehozva
adatotcserelnek.jpgKölcsönös adatcseréről szóló megállapodást írt alá Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter, valamint Pukli Péter, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke kedden. A két intézmény ezentúl megosztja egymással a környezetvédelmet érintő adatokat, melyek segítik a hazai környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi döntések megalapozását, és a statisztikai hivatal is folyamatosan naprakész környezeti információkkal dolgozhat majd.
Szabó Imre a megállapodás aláírásával kapcsolatban elmondta: az adatok kölcsönös cseréjével költséghatékonyabb lesz az adatgyűjtés és az adatszolgáltatók terhei is csökkennek.
A minisztérium és a statisztikai hivatal együttműködése a levegővel, a hulladékkal, a zajjal, a természetvédelemmel, a vízgazdálkodással és a környezetpolitikával kapcsolatos adatokat érinti. Az együttműködés eredményeképpen közös adatok felhasználásával készül majd a magyar üvegházhatású gázok kibocsátási leltára, és megszületik egy légszennyező anyagokra vonatkozó adatnyilvántartás is. Az adatcsere várhatóan segíti a hulladékok keletkezésére és kezelésére vonatkozó tájékoztatás is, és Magyarország könnyebben tesz majd eleget nemzetközi adatszolgáltatási kötelezettségének e téren. A KvVM stratégiai zajtérképek és a KSH-tól származó adatok segítségével méri fel, hogy mekkora a zajszennyezésnek kitett lakosság aránya az országban, és a két szervezet megosztja egymással a földhasználatra és a védett természeti területekre vonatkozó adataikat is. Az együttműködés segíti továbbá a felszíni és felszín alatti vizek állapotának és terhelésének feltérképezését, míg a tárca hidrometeorológiai adatokat bocsát a KSH rendelkezésére. A környezetvédelmi beruházások és a környezetvédelmi ipar adatainak cseréje segítséget nyújt a nemzeti környezetvédelmi programokhoz, a fenntartható fejlődéssel és a klímaváltozással összefüggő stratégiák kialakításához, valamint a regionális környezeti problémák feltárásához.
A felek az adatokat díjmentesen, további feldolgozásra alkalmas formában juttatják el egymásnak.