Ugrás a tartalomra

Együttműködés a fogyasztóvédelemben

Létrehozva
A fogyasztóvédelmi szabályok hatékonyabb alkalmazása érdekében együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Észak-magyarországi Felügyelősége (NFHÉMF), valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyei szervezete szerdán Egerben.
A fogyasztóvédelmi információk továbbításán túl a megállapodás értelmében az NFHÉMF tájékoztatja a vállalkozói szervezeteket, hogy mely területeken számíthatnak intenzív ellenőrzésre – közölte Pintér István, a regionális hatóság igazgatója.
Ugyanakkor minden vizsgálati programot megelőzően felkészítik a vállalkozásokat a fogyasztóvédelmi hiányosságok kiküszöbölésére, majd az akciósorozat végén közösen összegzik a tapasztalatokat.
Eddigi, a Kisosszal és a térségi gazdasági kamarákkal kötött együttműködési megállapodások nyomán jó tapasztalatokat szereztek. Annak nyomán, hogy felkészítették a szervezeti tagokat a fogyasztóvédelmi szabályok alkalmazására, illetve folyamatosan tájékoztatják őket a jogszabályi változásokról, az idén az ellenőrzések összegzése szerint 10 százalékkal csökkent az elmúlt év hasonló időszakához képest a fogyasztóvédelmi szabálysértések száma – mondta az igazgató.