Ugrás a tartalomra

Kor-határtalanul klubtalálkozó

Létrehozva
A Szentendrei Női Szalon Egyesület programjának keretében Miskolcon járt Endrei Judit. A Kor-határtalanul című klubtalálkozón szakértők segítségével kötetlen beszélgetést tartottak, amelynek központi témája a stressz és annak megelőzése volt. A párbeszéd fő célcsoportját a középkorú nők jelentették.
A Szentendrei Női Szalon Egyesület tavasszal indította el Kor-határtalanul című programját, amelynek célja, hogy segítsék, támogassák a középkorúakat, számukra információkat és szolgáltatást nyújtsanak az egész ország területén.
„A fiatalság mércéje nem az életkor, hanem a szellem és a lélek állapota” – ezzel az Albert Schweitzer idézettel kezdte meg beszédét Endrei Judit. A Szentendrei Női Szalon Egyesület elnöke arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy a középkorú nők is élhetnek pozitívan, derűsen, és problémamentesen. Ennek eléréséhez kerülni kell a stresszt, az előadás középpontjában is az állt, hogyan lehet nyugodtabban, kiegyensúlyozottabban megélni a hétköznapokat.
A Kor-határtalanul című klubtalálkozón szakértők: orvosok, pszichiáterek és diatetikusok válaszoltak az érdeklődők kérdéseire és tanácsokat adtak a megfelelő étrend és testmozgás témakörben. A kötetlen beszélgetésnek az Esélyek Háza adott otthont.
A kerekasztal-beszélgetést követően a résztvevők szűrővizsgálaton vehettek részt. A Kor-határtalanul című klubtalálkozó Kecskeméten, Nyíregyházán és Szombathelyen folytatódik majd tovább.

Tomorszki I.