Ugrás a tartalomra

Rajzpályázat általános iskolásoknak

Létrehozva
Rajzpályázatot hirdetett általános iskolásoknak Pelczné dr. Gáll Ildikó, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség alelnöke. A kezdeményezés célja, hogy a miskolci gyerekek jobban megismerjék lakóhelyüket.
A pályamunkákon a gyerekek bemutathatják, hogyan látják Miskolc belvárosát. Minden beérkezett rajzot kiállítanak, a legjobbak pedig egy kifestőkönyvbe kerülhetnek be. A rajzok leadásának határideje november 28. Történelmünk megannyi jeles eseménye, kimagasló alakja kapcsolódik Miskolc városához, az ő emléküket is őrzik a Belváros egyes épületei és közterei. Azért, hogy a miskolci gyerekeket is megismertessék, és a szüleiket is közelebb hozzák a történelem meghatározó eseményeihez, és alakjaihoz, valamint a belváros nevezetességeihez; Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség alelnöke gyermekrajzpályázatot hirdetett. A gyerekek pályamunkáikon bemutathatják, hogyan látják Miskolc belvárosát, egy-egy műemléket, híres épületet, szobrot, közteret vagy parkot. A művészpalánták három korosztályban pályázhatnak, 1-2., 3-4. és 5.-től 8. osztályig. A beérkezett alkotásokat egy kiállításon mutatják be december elején, majd a zsűrizés után a legjobbnak, legötletesebbnek tartott rajzokat kifestő formájában jelentetnék meg. A kifestőben a gyerekek munkáit az eredeti emlékmű, szobor, épület vagy tér fotójával együtt, az adott látványosság rövid leírásával tervezik megjelentetni. A pályaműveket a Kossuth Lajos utca 16. szám alá lehet beküldeni, és ugyanitt lehet személyesen leadni is. A szervezők azt kérik, hogy a rajzok hátoldalán a pályázók tüntessék fel a nevező gyermek nevét, életkorát, iskoláját és osztályát.

Varga V.