Ugrás a tartalomra

Veronai siker

Létrehozva
Kétévente Veronában ifjúsági egyházzenei fesztivált rendeznek, melyre idén Miskolcról százhúsz zenész és énekes látogatott ki a szervezők meghívására. 
A fesztivált október 21. és 24. között rendezték, melyre a Miskolci Egyetem Zeneművészeti Intézetének szimfonikus zenekara és énekkara, valamint a Bartók Kórus utazott ki az olasz városba, a szólóénekes pedig V. Molnár Judit volt. Ilyen nagyszámú csoport még nem lépett fel a fesztiválon, mint a miskolciak. Idén egyébként rajtuk és az olasz zenekarokon, kórusokon kívül portugál meghívottak szerepeltek még.
A miskolciak Mendelssohn: 42. zsoltárát és Bartolucci: Stabat Materét adták elő egy délelőtti és egy esti koncerten a helyi katedrálisban, méghozzá szó szerint zajos sikerrel. Mint V. Molnár Judit lapunknak elmondta, az olaszok a szakrális helyszínt sem „kímélve” adnak hangot tetszésüknek. A fesztivál igazgatója Domenico Bartolucci, a Vatikán örökös mesterének tanítványa, Julian Lombana volt – ő dirigálta a miskolci együttest mindkét koncerten.

verona2.jpg