Ugrás a tartalomra

Elvitték a tolvajok ellen felállított villanypásztort

Létrehozva
Taktaszadán egy kastély tetőszerkezetét fűrészelte ki két gyermekkorú fiú, míg Megyaszó külterületén egy karám köré telepített villanypásztor alkatrészeit vitték el az elkövetők. A Szerencsi Rendőrkapitányság mindkét esetben elfogta a tolvajokat.
A két taktaszadai gyermekkorú elkövető a lopással mintegy 50 000 forint, míg a rongálással 20 000 forint kárt okozott október 27-én abban a kastélyban, amelynek tetőszerkezetéből kifűrészelték a szarufákat, amelyeket aztán el is vittek a helyszínről. A rendőrség rövid időn belül kézre kerítette őket, és beismerték a bűncselekmény elkövetését.
A Szerencsi Rendőrkapitányság állampolgári bejelentés alapján lopás miatt indított eljárást ismeretlen tettesekkel szemben, akik október 28-án Megyaszó külterületén a délutáni órákban bűncselekményt követtek el. A tettesek a karámot körbekerítő villanypásztorhoz tartozó tartókonzolokat rongálták meg és vitték el azokat.

Megérkezésüket követően módszeresen kitörték az alkatrészeket, melyek horganyzott acéllemezből készültek. A mintegy 50 darab profilt még darabolniuk is kellett, mivel nem fért el autójuk csomagtartójában.

A forrónyomos intézkedés során, még az este folyamán világossá vált, hogy a lopással négy újharangodi férfi gyanúsítható. Az elkövetők elismerték tettüket, a rendőrség pedig gyorsított eljárás keretében intézkedik bíróság elé állításukról.