Ugrás a tartalomra

„Vagon elleni” bűncselekmény

Létrehozva
Minden, közlekedés biztonságát veszélyeztető cselekmény büntetendő, még akkor is, ha nem sérül meg senki. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében vasúti közlekedés veszélyeztetése miatt 143 esetben indított eljárást a rendőrség ebben az évben.
Legutóbb a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság eljárást folytat közlekedés biztonsága elleni bűntett megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Az elkövető október 28-án Kazincbarcika és Sajóivánka között a vasúti sínre több és különböző méretű köveket helyezett el. Azok az éppen arra haladó vonatszerelvény alkatrészeit letörték. Személyi sérülés nem történt, de az elkövető veszélyeztette a vasúti közlekedés biztonságát.
A Büntető Törvénykönyv alapján: „Aki közlekedési útvonal, jármű, üzemi berendezés vagy ezek tartozéka megrongálásával vagy megsemmisítésével, akadály létesítésével, közlekedési jelzés eltávolításával vagy megváltoztatásával, megtévesztő jelzéssel, közlekedő jármű vezetője ellen erőszak vagy fenyegetés alkalmazásával avagy más hasonló módon a vasúti, légi, vízi, vagy közúti közlekedés biztonságát veszélyezteti, büntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.