Az egykori kápolnát 1915. november 2-án szentelték fel, mára azonban csak egy rom őrzi emlékét. A Miskolci Városszépítő Egyesület 1992 óta rendez itt megemlékezést és koszorúzást, amelyhez évről évre egyre több szervezet is csatlakozik.
Egy miskolci orvosnak, Fiegler Imre főorvosnak köszönhetően azonban sokan meggyógyultak a katonák közül. A doktor rokonai szintén részt vettek a megemlékezésen. Az egykori kápolna romjánál Mokrai Mihály alpolgármester; a Miskolci Városszépítő Egyesület, a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége és a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete is koszorút helyezett el az elhunyt katonák emlékére. A koszorúzáson elhangzott: a megemlékezés azért is fontos, hogy érezzük azok jelenlétét, akik már nincsenek velünk.
A résztvevők, mint minden évben, a halottak napjához kapcsolódóan emlékeznek meg az első világháború áldozatairól. A temetőben az eddigi adatok szerint 962 hős nyugszik, akik életüket adták hazájukért. A sírkert nagy része azonban még most sincs teljesen feltárva, így az is elképzelhető, hogy még több katona nyugszik a föld alatt.
Tomorszki I.