A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a rendelkezésére álló erők és eszközök maximális kihasználásával mindent megtesz annak érdekében, hogy a Mindenszentek ünnepe megemlékezéssel és ne a közlekedési nehézségek okozta kellemetlenségekkel teljen.
A több évszázados múltra visszatekintő megemlékezés a hét végére esik. Ezzel összefüggésben a megemlékezők várhatóan nagy számban kelnek útra, hogy leróják kegyeletüket, elhelyezzék az emlékezés virágait a temetőkben. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt fontosságú feladatának tartja, hogy a jelentős forgalomnövekedésből következő kellemetlenségeket enyhítse, lehetőségeihez mérten csökkentse a balesetveszélyt, illetve megelőzze az események nyugalmát megzavaró bűncselekmények elkövetését.
A közlekedők torlódásra számíthatnak!
A közlekedésrendészeti intézkedések elsősorban a forgalom folyamatosságának fenntartására, a baleseti veszélyhelyzetek megelőzésére, a temetők környékén történő parkolás lehetőség szerinti elősegítésére irányulnak.
Kérjük az autósokat türelemmel viseljék a lassú haladást, s vigyázzanak a gyalogosokra, gyalogosokkal, akik tapasztalataink szerint a terjedelmes virágcsokroktól akadályoztatva figyelmetlenül lépnek le az úttestre.
A gyalogosoktól is nagyobb körültekintést, odafigyelést kérünk!
A megnövekvő tömegközlekedés, a személy- és gépjárműforgalom indokolttá teszi mind bűnügyi és közbiztonsági, mind közlekedésrendészeti szempontból a temetők és környezetük fokozott ellenőrzését.
Fokozott közbiztonsági ellenőrzés alá kerül a temetők közvetlen környezete, kiemelt figyelmet fordítunk a gépjárműlopások- és feltörések, járműről, járműből történő lopások, viráglopások, sírrongálásokkal összefüggő rendőri feladatokra.
A rendőrkapitányságok bűnügyi és közrendvédelmi állománya a polgárőrök közreműködésével a temető nyitásától zárásig terjedő időszakban – a helyi sajátosságok figyelembevételével – folyamatos, visszatérő ellenőrzéseket hajtanak végre.
Kérjük a gépkocsival érkezőket, hogy értéktárgyaikat, táskáikat ne hagyják látható helyen a leparkolt, s lezárt autójuk utasterében!
Fontosnak tartjuk, hogy az általános tájékoztatáson túl, a segítségre szoruló, kriminalisztikai szempontból veszélyeztetettebb idősek számára, speciálisan erre az időszakra vonatkozó bűnmegelőzési ajánlásokat fogalmazzunk meg.
Kérjük azokat, akik vonattal érkeznek az adott településre, amennyiben van, vegyék igénybe a pályaudvari érték és csomagmegőrző szolgáltatásokat, a tömegközlekedési eszközökön és a temetők környékén éberebben figyeljenek a zsebtolvajok megjelenésére.
Az áldozattá válás elkerülése érdekében ajánlott figyelmet fordítani a kézitáskákban tárolt értéktárgyakra és iratokra, valamint arra, hogy értékeik ne maradjanak őrizetlenül még abban az esetben sem, hacsak a virágokat rendezik, gyertya gyújtásra készülődnek, vagy a közeli csaphoz mennek vízért.
Bízunk benne, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt biztonsági- és közlekedési intézkedései, valamint bűnmegelőzési tanácsai elősegítik a nyugodt, békés megemlékezést.
B.-A.-Z. MRFK Kommunikációs Iroda