Zászlógyűjtő
Nemzeti trikolórokat és Felsőzsolca városának zászlóit is ellopta egy ismeretlen elkövető. A város közterületein kihelyezett 7 darab nagyméretű zöld-sárga Felsőzsolca-zászlót és 4 darab nemzeti színű trikolórt tulajdonítottak el. A bűncselekménnyel okozott kár közel 40 000 forint. A Miskolci Rendőrkapitányság lopás miatt indított eljárást.
Sajtgyűjtő
Üzletszerűen elkövetett lopás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy miskolci nővel szemben. B. M. október elején egy helyi szupermarketből 5 darab kerek tömbsajtot próbált fizetés nélkül, táskájában kivinni az üzletből.
Pénzgyűjtő
Egy miskolci férfit egy élelmiszerüzlet parkolójában azzal az indokkal szólítottak le, hogy nyújtson segítséget, azaz váltsa fel az általa ismeretlen férfi pénzét. Mindeközben a sértett figyelmét elterelték, a tárcájából elloptak majd 400 000 forintot. A Miskolci Rendőrkapitányság lopás miatt indított eljárást ismeretlen elkövetővel szemben. A rendőrség ezen eset kapcsán is felhívja a figyelmet a fokozott figyelemre, óvatosságra. Ilyen szituációkban például jó megoldásnak mutatkozik, a kereskedelmi egységet, mint lehetséges pénzváltó helyet megnevezni.
Kutyagyűjtő
A Szerencsi Rendőrkapitányság lopás miatt indított eljárást ismeretlen tettessel szemben, aki október 29-én egy helyi családi ház kerítésén átugorva a portáról két darab kölyök kaukázusi juhászkutyát vitt el magával. A lopással okozott kár eléri a 40 000 forintot.