Ugrás a tartalomra

Nagy Imre érdemrendet kapott az özvegy

Létrehozva
Miskolcra látogatott az egykori Nagy Imre per hatodrendű vádlottjának felesége, Kopácsi Sándorné. A halálraítélt özvegye az idei 56-os ünnepi megemlékezésen a Nagy Imre érdemrend kitüntetését vehette át Sólyom László köztársasági elnöktől. Ilyen kitüntetést miskolci még soha nem vehetett át.
Az 56-os történések után 52 évvel, az október 23-i ünnepségen a Nagy Imre érdemrendet a miniszterelnök előterjesztése alapján Sólyom László köztársasági elnök adományozta öt olyan személynek, akik a kormányfő szerint építkeznek és nem rombolnak, hanem hozzátesznek ehhez a világhoz. Az egyik kitüntetést Kopácsi Sándorné vehette át. A 84 éves özvegyasszonyt leginkább az a pár sor hatotta meg igazán, ami a kitüntetés mellett volt olvasható.
A miskolci születésű Kopácsi Sándort az 1956-os események után ítélték életfogytiglani büntetésre a Nagy Imre-perben. A hatodrendű vádlott aztán 1963-ban amnesztiával szabadult, és 1975-ben feleségével együtt kivándorolt Kanadába. Halála után hét évvel özvegye kapta meg a Nagy Imre érdemrendet, ebből az alkalomból a Miskolci Akadémiai Bizottság Székházában köszöntötte Káli Sándor, a város polgármestere, Tompa Sándor országgyűlési képviselő és Joósz Gábor, a Nagy Imre Társaság elnöke.
Az akadémiai könyvtárban tartott kötetlen beszélgetésen az özvegy felidézte az 56-os eseményeket és arról beszélt, ahogyan ő látta akkor az országot és a történéseket; miskolci kötődésük kapcsán megemlítette fiatalkori éveiket, amelyek teljes egészében ehhez a városhoz kötötték a Kopácsi házaspárt, visszavonhatatlan élményeket nyújtva a miskolci hétköznapokról.

Nagy E.