Ugrás a tartalomra

Rendben zajlott az ünnep

Létrehozva
Borsodban és Miskolcon is nagy számban keltek útra hétvégén a hozzátartozók, hogy felkeressék szeretteik sírját a temetőketben. Rendőrök, polgárőrök segítették a forgalom folyamatosságának fenntartását, a baleseti veszélyhelyzetek megelőzését, a biztonságos parkolást. A rendőrség tájékoztatása szerint az ünnep békésen zajlott, sírrongálásról, lopásról és egyéb más bűncselekményről nem érkezett bejelentés.

A szombaton történt két halálos közlekedési baleset azonban a mindenszentek ünnepéhez köthető, ugyanis az egyik gyalogos - akit Tokaj és Szerencs között gázolt el egy autó - épp a temetőből jött. Egymásik gyalogos férfit a 3-as főúton, a novajidrányi elkerülő szakaszon pedig akkor ütött el egy személykocsi, amikor a temetőbe igyekezett.

Miskolcon, a Szentpéteri kapuban található temető – amelyik az egyik legnagyobb a településen – gondnoksága azt közölte: több ezren látogattak ki a sírokhoz, az ünnep rendben zajlott.