„A kivitelező szerint tizenkét hónap múlva elkészül a beruházás” – írtuk tavaly ilyenkor, miután a hónapokig tartó régészeti feltárás befejeződött. Mint ismeretes a beruházás nem csak a parkolási gondokat enyhíti, de az alapozást megelőző régészeti feltárások után a múzeum munkatársainak is „kedvenc helye” lett, mivel egy második századi kvád települést fedeztek fel. Nos a régészek még mindig osztályozzák a föld alól kikerült kincseket, miközben az autósok már a minden igényt kimerítő parkolóházban állhatnak meg autóikkal.
A szerda délutáni ünnepélyes átadáson Káli Sándor, Miskolc polgármestere arról beszélt, hogy annak a folyamatnak, ami elkezdődött a belvárosban a Hősök terei, illetve az Európa tér alatti mélygarázsokkal újabb lépése ez a parkolóház. Amellett, hogy a belvárosba érkezők parkolási gondjait enyhíti a környéken lakóknak is lehetőséget teremt az európai színvonalú paroláshoz, ami biztonságos, és nagyvárosi.
A szalag átvágása után az átadás résztvevői bejárták a parkolóházat, amely összesen 12 ezer négyzetméter alapterületű, 334 parkolóhellyel, non-stop nyitva tartással várja az autósokat. A 998 millió forintos összköltséggel megvalósult épületbe autómosót és gumiszervízt is terveznek a későbbiekben.
A szerda délutáni ünnepélyes átadáson Káli Sándor, Miskolc polgármestere arról beszélt, hogy annak a folyamatnak, ami elkezdődött a belvárosban a Hősök terei, illetve az Európa tér alatti mélygarázsokkal újabb lépése ez a parkolóház. Amellett, hogy a belvárosba érkezők parkolási gondjait enyhíti a környéken lakóknak is lehetőséget teremt az európai színvonalú paroláshoz, ami biztonságos, és nagyvárosi.
Stefán Csaba, a Régiópark Kft. ügyvezetője nem tagadta, hogy sok kritika érte korábban a volt Bazár tömb parkolását, de ezt a helyzetet most már megoldja a parkolóház. Megemlítette azt is, hogy 2.7 méter szélesek a parkolóhelyek, 4 méter szélesek a felhajtók, modern beléptető, tűzjelző rendszer van az épületben, két lift, és szintenként több mozgássérült parkolóhely. A környéken lakók számára kedvezményes éjszakai parkolási lehetőséget is biztosítanak.
Elly Sosinsky a Miskolc Beruházási Fejlesztési Kft. ügyvezetője jelentős mérföldkőnek nevezte az épület átadását a Széchenyi negyed, és a belváros beruházásában. Mint elmondta, az A és B épületek megépítése után folyamatban van a D jelű épület kivitelezése, de az összesen hat lakóépület mellett legalább egy, de lehet, hogy két irodaházat is terveznek a negyedbe. A beruházás az igazgató szerint öt éven belül megvalósul teljes egészében.A szalag átvágása után az átadás résztvevői bejárták a parkolóházat, amely összesen 12 ezer négyzetméter alapterületű, 334 parkolóhellyel, non-stop nyitva tartással várja az autósokat. A 998 millió forintos összköltséggel megvalósult épületbe autómosót és gumiszervízt is terveznek a későbbiekben.