A Borsod Volán I hat fordulóban öt pontot gyűjtött, ennél szerepelt már ez a társaság sokkal jobban is. Ezúttal a Szolnoki Tisza SE gárdája látogat Miskolcra, amely egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, így van jelenleg négy pontja. Hatalmas csatára van kilátás, a hazaiak csak kiegyensúlyozott teljesítménnyel harcolhatják ki a roppant fontos győzelmet.
A Diósgyőri ASE hat forduló után még pont nélkül szerénykedik a táblázat alján. Túlságosan sok jóval a hetedik kör sem kecsegteti Barták László elnök legénységét, ugyanis a hatodik helyezett Jászkun Volánnal csapnak össze, a vendégek öt mérkőzésen hat pontot kasszíroztak!
Ugyancsak itthon játszik a Borsod Volán II gárdája. A közlekedésiek megyei rangadót vívnak, ellenfelük a Tiszaújváros első csapata lesz, az esélyek egyértelműen a vendégek felé billentik a mérleg nyelvét. Akik szeretik a sportágat, azoknak érdemes lesz szombaton kilátogatni a Szemere Bertalan Szakközépiskolába, ugyanis mind a három bajnoki találkozót a létesítmény tornacsarnokában rendezik, és az egységes kezdési időpont 11 óra.
Doros L.