Ugrás a tartalomra

Karácsfalvára gyűjtenek

Létrehozva
Az Ifjúsági Keresztény- demokrata Szövetség (IKSZ) Miskolc Városi Szervezetének kezdeményezésére idén is gyűjtést rendeznek egy határon túli magyar intézmény számára, méghozzá széles összefogással.
A segítséget ezúttal a kárpátaljai Karácsfalva Görög Katolikus Líceuma kapja majd meg karácsony alkalmából, elsősorban könyveket, tanszereket, és játékokat szeretnének gyűjteni a helyiek számára. A kezdeményezéshez csatlakozott a Kereszténydemokrata Néppárt Miskolc Városi Szervezte, a Fidelitas Miskolci Csoportja, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Miskolci Csoportja, az Avasért Egyesület, a Lévay József Református Gimnázium, a Fráter György Katolikus Gimnázium, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, és a Kossuth Lajos Evangélikus Gimnázium.
Zólyomi Péter, az IKSZ miskolci elnöke elmondta, a Felvidék után a Kárpátalján vannak a legnehezebb helyzetben a magyarok, főleg a schengeni határ létrejötte óta, illetve az új oktatási törvény miatt, amely szerint csak ukránul lehet vizsgázni. A magyar nyelv oktatása egyre nehezebb, és ebben nagy segítséget nyújthatnak például a könyvek. Tavaly egy erdélyi település számára gyűjtöttek, és egy teherautónyi felajánlás jött össze. Az adományokat most december 12-ig várják a Lévay gimnázium kollégiumi imatermébe, illetve, ha valaki nem tudja bevinni az adományát, azért kimennek az aktivistáik. Érdeklődni, jelentkezni a 70/296-0096-os telefonszámon lehet.
Papp András, görög katolikus lelkész röviden bemutatta a karácsfalvi Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceumot, amely egy helyi püspökről kapta a nevét, és amely 2003-ban nyitotta meg a kapuit. Jelenleg három évfolyamon hatvan diákot tanítanak a falai között, akik elsősorban Nagyszögös és Beregszász járásból érkeztek. A líceum fenntartásának költségeiből mindössze tíz százalékot finanszíroz az ukrán állam, a többit az egyház mellett egy alapítvány teremti elő. Minden felajánlott könyv a magyar nyelvű oktatást támogatja, ahogy a tanszerek is. A játékokat a családoknak és az óvodáknak szánják.
Az akció tájékoztatóján a KDNP részéről Molnár Péter miskolci elnök, Garamvölgyi Attila titkár, önkormányzati képviselő, a KÉSZ miskolci elnöke Mariscsák István, Zsiga Marcell a Fidelitas országos alelnöke, Ábrám Tibor a Lévay gimnázium igazgatója, és Szmetankó Lászlóné a Kossuth gimnázium igazgatóhelyettese is a segítség fontosságáról beszélt, és arra buzdították a miskolciakat, hogy akinek lehetősége van rá segítse a nemes célt.