Ugrás a tartalomra

Karácsonyi vásár

Létrehozva
A belvárosi karácsonyi vásár idén is várja majd a vásárlókat. Az árusok ezúttal egységes, 8m2-es fapavilonban árulhatják majd portékáikat. A Miskolci Piac Zrt. konténert is helyez majd a parkolóba, hogy a standok környékén ne ismétlődjön meg a halottak napi Búza téri árusítások után kialakult szemetes, áldatlan állapot. A karácsonyi vásár ugyanazon a területen december 1-én nyitja meg kapuit.
Pár nappal a hallotak napi virágvásár után a Búza téri parkolóban egy szemétdomb jelezte, hogy ott korábban sokan megfordultak. Bár az árusok kötelezettsége lett volna, és a szerződésükben is szerepelt, hogy mindenki saját maga gondoskodik a felgyülemlett hulladék elszállításáról - mégsem tették. A november 1-e után a szemetet így a Miskolci Piac Zrt.-nek kellett elszállítania saját költségén, ami 100.000 Ft-ba került.
Közeledik a karácsony, hamarosan újra megjelennek az árusok a területen, és az ilyenkor szokásos vásárlási láz is megindul. A Miskolci Piac Zrt. a tapasztalatokat leszűrve másképpen készül a karácsonyi vásárra, hogy ilyen még egyszer ne fordulhasson elő. A társaság eddig nem tudott egységes pavilont biztosítani az árusoknak, de idén így már esztétikusabb lehet a vásár. Hamarosan megrohamozzák majd a vásárlók a standokat, hogy díszeket, ajándékokat vásároljanak szeretteiknek. A karácsonyi vásár december 1-én nyit, a fenyőfákat pedig december 15-től lehet majd megvásárolni a pavilonokban.

Tomorszki I.