Ugrás a tartalomra

Miskolc tulajdonában az erőmű

Létrehozva
Hosszú, és néhol igencsak csavaros ügy végére kerülhetett végre pont pénteken délután. A három héttel ezelőtti szerződéskötést követően a Magyar Villamos Művek közgyűlése is rábólintott, hogy Miskolc városé legyen a fűtőerőmű.
Néhol banális, néhol kriminális volt az a majd egy évig tartó hercehurca, amely rögtön az erőmű 2007. decemberi átadása után vette kezdetét, és amelyen a miskolci önkormányzatnak át kellett verekednie magát. Mint arról többször beszámoltunk, a Magyar Villamos Művek (MVM) értékesíteni szerette volna a miskolci fűtőerőművet, de nem a miskolci önkormányzatnak – noha erre elővásárlási joguk volt –, hanem az ELMIB Energetikai Zrt.-nek. Rendkívüli közgyűlések, parlamenti interpellációk, és a jog magas fokú csűrés-csavarása jellemezte a következő hónapokat, amelyben a két, vásárlásra kész fél minden követ megmozgatott, hogy megvásárolhassa az erőművet, amely Miskolc fűtésének ellátása mellett villamos energiát is termel.
Mindeközben az önkormányzat megszerezte a vételárhoz szükséges 4,4 milliárdos banki kölcsönt is, és többször jelezték, hogy készek azonnal a szerződéskötésre. Az ügyben Miskolc számára kedvező volt, hogy a miniszterelnök is támogatta az önkormányzat vagyonszerzését, és hogy az MVM-nek menetközben leváltották a menedzsmentjét.
Végül október elején az ELMIB visszalépett a vásárlástól, és közös megegyezéssel szerződést bontott az MVM-el, így alig egy héttel később Káli Sándor már kézjegyével láthatta el az új szerződést, ami Miskolc vásárlási lehetőségét deklarálta. Pénteken pedig végérvényessé vált a megállapodás, miután azt az MVM közgyűlése is jóváhagyta.
Tringer Ágoston, az MVM kommunikációs osztályvezetője a döntést követően a Miskolc Televíziónak nyilatkozva elmondta, egy új dolog az, hogy egy önkormányzat megváárolja, vagy visszavásárolja a fütés ellátó rendszerét. A villamosművek közgyűlése pedig hozzájárult, hogy az erőművet üzemeltető MIFÜ Kft. többségi tuladonrészét eladják a MIHÕ Kft.-nek, így Miskolc városának.