Ugrás a tartalomra

Szülés után nincs visszaút?

Létrehozva
A nőknek rosszabbak az esélyeik . Család mellett munkát vállalni különösen nehéz, az óvoda, iskola nyitva tartása sem illeszkedik a három műszakban dolgozó anyuka életéhez. A roma nőknek sem egyszerű, hiszen nagy részük alul iskolázott. A tanulatlan roma asszonyok zöme, azt sem tudja, merre induljon el, mikor munkát keres. Fotók
Harmadik alkalommal rendezték meg Miskolcon a Regionális Esélyegyenlőségi Konferenciát. A program célja az volt, hogy a szakemberek képet alkothassanak a nőkről, a romákról, a fogyatékkal élőkről, mint hátrányos helyzetű munkavállalók esélyegyenlőségéről a munkaerőpiacon. Egész napos konferencia keretében mutatták be a munkaerőpiacon megfigyelhető esélyegyenlőség meglétét, illetve hiányát a Városházán. Az eseményt Mokrai Mihály, a város alpolgármestere nyitotta meg. Az előadássorozaton elhangzott, hogy a kutatások és konferenciák azt mutatják, hogy a nők 13,1 százalékkal alacsonyabb részvételt produkálnak a foglalkoztatásban, munkaerőpiaci részvételük jóval alacsonyabb, mint a férfiaké.

Ennek oka a szakember szerint társadalmi jellegű, hiszen például a gyermekellátó intézmények nyitvatartása, nem támogatja a több műszakban dolgozó anyukák munkarendjét. A Minőies Alapítvány vezetője szerint néhány éve a női munkanélküliségi rátája, meghaladja a férfiakét. Nőként sokkal nehezebb a munkaerőpiacra visszakerülni ma, mint néhány évvel ezelőtt. Dr. Szabó-Tóth Kinga a Szociológiai Intézet vezetője előadásában a női és a férfi szerepek változását emelte ki. A szakember kiemelte, hogy a nőkről csak úgy lehet beszélni, ha a férfiakat is figyelembe vesszük, hiszen rájuk is nagy terhet ró a mai női szerep, amely a családokon belül is feszültséget forrása lehet. Az Esélyegyenlőségi Koordinációs Iroda vezetője szerint a legsúlyosabb helyzetben a roma származású nők vannak. Tóth Józsefné szerint az aluliskolázott roma nőknek nagy része nem látja a kiutat, hogyan lehetne elindulni, egyáltalán milyen lehetősége vannak. A szakember szerint a megoldás a roma nők képzése lehetne, minél nagyobb a képzettség, annál nagyobb a befogadás és az elfogadás is a társadalom részéről.

    Póczos Nikolett