„Segítség a segítőknek” – ez a mottója annak a konferenciának, amelynek a célja kettős volt. A szervezők egyrészt azt szeretnék, hogy a szociális ellátások minél szélesebb körben váljanak ismertté, azok is tudjanak a szociális ellátásokról, akik közvetlenül nem kerülnek kapcsolatba vele. Másrészt pedig a szociális munka, mint szakma, legyen ismert és elismert.
Földessy Judit, a Miskolci Családsegítő Központ igazgatója nyitóbeszédében kiemelte: nem csak az fontos, hogy a segítő szakma megkapja a neki járó presztizst, hanem az is, hogy az emberek tudják hol, milyen segítséget kaphatnak. Azért is van erre szükség, mert Miskolcon nagy tömegben és hangsúlyosan jelentkeznek a szociális problémák – tette hozzá Földessy Judit.
Azoknak, akik ebben a szektorban dolgoznak, nincs könnyű feladatuk, hiszen nap-mint nap elesettekről, idősebbekről és fogyatékosokról gondoskodnak. November 12. a Szociális Munka Napja, ekkor a segítséget igénylő embertársainkat ellátó szakembereket köszöntjük.
Mokrai Mihály, szociális ügyekért is felelős alpolgármester a konferencián arról beszélt, hogy amíg az emberek egészségesek, és cselekvőképesek nem is tudják mit jelent a szociális szférában tevékenykedni, ha pedig bajba kerülnek, akkor magától értetődőnek veszik, hogy van, aki segítséget nyújtson nekik.
A hét második felében az érdeklődők megismerkedhetnek a szociális és gyermekjóléti-gyermekvédelmi intézmények szolgáltatásaival, valamint az ellátási- és támogatási formákkal. Pénteken, a záróünnepségen a miskolci önkormányzat oklevelekkel és emlékérmekkel ismeri el és köszöni meg a szociális területen dolgozók munkáját.
Tomorszki I. – Horváth I.