Ugrás a tartalomra

Mozgalmas napok a Sportcsarnokban

Létrehozva
Igazán zsúfolt napok előtt áll a Miskolc Városi Sportcsarnok. November 24-étől, három hét leforgása alatt négy, rendkívül rangos eseménynek ad otthont a létesítmény. Ötvöződik a kultúra és a sport, ez utóbbi egyébként is szerves része a kultúrának. A héten sajtótájékoztatót tartott az intézmény vezetése, amelyen megismerkedhettünk a roppant gazdag programmal.
Dr. Szatmáry-Antal Tamás bevezetőjében azt emelte ki, hogy az év végi vigasságok között bizonyára sok korosztály képviselői találják majd meg szórakozásukat, kedvenc időtöltésüket. Az igazgatótól megtudtuk, hogy a sort november 24-én a Mojszejev Táncegyüttes nyitja, amely este hét órától adja elő fergeteges műsorát. Utoljára 2002-ben jártak hazánkban, most a Művészetek Háza szervezésében Miskolcra is ellátogatnak. Az előadásra két nap alatt minden jegy elkelt elővételben! A társulat eddig háromszáz programot vitt színre, óriási népszerűségnek örvend szerte a világon. A tökéletes felkészültség, a gazdag koreográfia, a virtuozitás, és a káprázatos látvány összhangja garancia a miskolci előadás sikerére is!
A sportcsarnok dolgozóinak sietniük kell majd a létesítmény átalakításával, ugyanis mindössze 15 óra áll rendelkezésükre, hogy a színpadot elbontsák, és felépítsék a futsal-pályát. November 26-án ugyanis, este nyolc órától itt rendezik a Magyarország–Írország barátságos válogatott mérkőzést. Kasza János menedzser arról adott tájékoztatást, hogy a mieink már a 2010-es Európa-bajnoki döntőre kezdik a felkészülést és ennek a jegyében választották ellenfélnek az íreket. Igaz, a sportág az északi országban még gyerekcipőben jár, azonban mindenfelé egyre népszerűbb a 4+1-es teremlabdarúgás. A vidéki nagyvárosokban valóságos fellegvárak alakultak ki, a korábbi években Miskolcon két csapat is szerepelt az országos bajnokságban. Érdekesség, hogy a magyar női futsal válogatott nem túl régen éppen megyénkben játszotta első hivatalos mérkőzését. Ózdon kétgólos magyar siker született a csehek ellen, remélhetőleg Miskolcon sem marad el a magyar diadal.
És máris december 4-énél járunk, ezen a napon ugyanis az Irigy Hónaljmirigy együttes ad koncertet a sportcsarnokban. A program este hét órakor kezdődik. A Szabadidőközpont vezetése a Miskolci Gyermekváros lakói közül 100 fiatalt meghív az eseményre, ráadásként az első 500 darab, elővételben megváltott jegy mellé a koncert helyszínén ajándékkal kedveskedik a szervező Mikulása.
A zenekar legutóbb 2006 októberében lépett fel a Városi Sportcsarnokban. A borsodi megyeszékhelyen ezúttal is élő műsorral szórakoztatja az érdeklődőket, és persze a látványos show sem marad el. Jegyek november 10-e óta már vásárolhatók a Szinvaparkban található Fehér Fotóban, a Művészetek Háza jegyirodájában, valamint a Miskolci Jégcsarnokban.
Az idei programsorozat december 12-én zárul, amikor az 50 esztendős Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház jubileumi gálaműsorát rendezik meg a sportcsarnokban. A jubileumon a kórház csaknem ezer dolgozója vesz részt. Bemutatják az intézményről készült filmet, kitüntetéseket adnak át. A sportcsarnok üzemeltetőjével egyébként a kórház már szoros kapcsolatban áll, ugyanis a Szabadidőközpont tervezésében és kivitelezésében épül az intézmény területén egy szabadidő park és wellness-központ.

Doros L.