Ugrás a tartalomra

ÖKO-FESZT Miskolcon

Létrehozva
Öko-Fesztivált tartanak Miskolc új kereskedelmi központjának parkolójában és üzletsorán (3527 Miskolc, József Attila utca 87.)
A november 13-15 között megrendezésre kerülő, programsorozat a régmúlt és a ma emberétől függő jövő között átívelő, kulturális hagyományok, illetve a kibontakozóban lévő trendek jegyében kínál rendhagyó produkciókat, látványosságokat, környezetvédelmi megoldásokat az érdeklődőknek.
A szervezők vallják, hogy a kulturális hagyományok ápolása és tisztelete akár jelentős nemzeti erőforrássá is válhat. Mivel a modern áruházakat a régi vásárterek modern inkarnációinak tekintik, a hajdanvolt piacok hangulatát idéző motívumokat elevenítenek meg.
A hostessek hamuban sült pogácsával fogadják a vendégeket. Óriásbábos felvonulás, hagyományőrző játékok mulattatják a nagyérdeműt.
Az egyik játék pl. a „várja, hogy a sült galamb a szájába repüljön” klasszikus magyar szólást kelti életre. A verseny során csirkecombok lesznek fellógatva „láthatatlan” függesztékkel. A játékvezető véletlenszerűen elenged egyet–egyet. A jó reflexszekkel bíró, alant várakozóknak el kell kapniuk a repülő madárcombot.
Feltehetőleg több miskloci Laokon-csoport kialakulásának is szemtanúi lehetnek majd a nézők a magyar származású bűvészt és szabaduló művészt idéző Houdini–játék során. Két egymással szemben álló játékos csuklójára kötelet kötnek. A feladat: az egyik résztvevőnek úgy kell kiszabadítania „rabtársát”, hogy közben az ő kezéről nem esethet le a kötél.
Az évszázadokkal ezelőtti falusi élet sportját idézi a „paraszt golf”. Itt egy cséphadaróval ( régen ezzel az eszközzel ütve-csépelve pergették ki a gabona magvakat ) kell egy gumilabdát apró, stilizált székely kapukon, templomajtókon, udvarházakon keresztül terelgetni.
Szombaton egy világrekord kísérletre is sor kerül: megfőzik a világ legnagyobb adag pásztortarhonyáját – vagy ha tetszik: „pástoretarhonyáját”. Négyezer adagot osztanak ki az ősi magyar ételből a vendégeknek, akikkel feltehetőleg madarat lehet majd fogatni.
Annak érdekében, hogy egyszer a mi korunk is történelem lehessen, azaz évszázadok múltán is legyen, aki emlékszik ránk, a fenntartható fejlődés technikáit is felsorakoztatják.
A rendezvény látogatói szemrevételezhetik, kipróbálhatják a Pannon Ridert, ami egy napelemmel működő, apró villanymotorral szerelt kerékpár.

A magyar találékonyság nagyszerű példája egy magyar ezermester Fiatja. A 70 km/ óra végsebesség elérésére képes, egy töltéssel 40-60 kilométer hatótávolságú, kis Tipot a feltaláló saját maga alakította át teljes mértékben környezetbarát, elektromos hajtásra.

A környezettudatos gyerekeknek és szüleiknek rendeznek palackpréselő versenyt, amelynek során tapasztalatot nyerhetnek arra vonatkozóan, milyen jelentős hely takarítható meg a háztartási hulladék jelentős részét kitevő palackok, dobozok, flakonok tömörítésével.
A komposztáló bemutatón ötleteket kaphatnak arról, hogy a kerti hulladék, a levágott fű, az összegyűjtött avar, a metszéskor felhalmozódó gallyak, miként képesek az új tavaszok új növényeinek gazdag táptalajává alakulni.
És mindezt hogyan?

Kifejezetten környezetbarát háttértechnikák alkalmazásával.

Magyarországon eddig példa nélkül való, hogy a rendezvény színpadi hangosítása és a fénytechnika számára a helyszínen felállított, mini szélerőmű biztosítja az energiát.

Környezetbarát megoldásokat mutatott fel a program beharangozó ún. „bio-reklámkampánya” is.

A piros lámpáknál zebra emberek emelték magasba az újrahasznosított papírból készült hirdető táblákat, Miskolc utcáin emberi erővel hajtott ún. bicilightok (kerékpárra szerelt, világító hirdető táblák) vitték körbe a plakátokat. Természetesen újrahasznosított papírból készültek a szórólapok, ismertető füzetek is.