Az ülésen a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberein túl megjelentek a közúti közlekedés biztonságáért felelős illetve abban érintett további szervek és szakemberek is. Többek között képviseltette magát a B-A-Z. Megyei Önkormányzat, területi szinten a Nemzeti Közlekedési Hatóság, a Vám- és Pénzügyőrség, a Magyar Autóklub Észak-Magyarországi Szervezete, a MÁV Zrt., a Borsod Volán Zrt., a B-A-Z. Megyei Mentőszolgálat, valamint a Fogyatékkal Élő Emberek Társadalmi Szervezeteinek Regionális Szövetsége is.
Farkas József r. ezredes főkapitány-helyettes, rendészeti igazgató az MBB elnöke tájékoztatást adott az elmúlt csaknem egy év főbb baleseti mutatóiról. Ennek során kiemelte: a gépjárműforgalom jelentős emelkedése mellett megyei szinten sikerült tovább javítani a közlekedésbiztonsági helyzetet. Az év első tíz hónapjában csaknem 4%-al kevesebb személyi sérüléses baleset történt, mint egy évvel korábban. Jelentősen sikerült visszaszorítani az ittasságot, mint rizikófaktort, ugyanis csaknem 30%-al kevesebb ittas személy okozott közlekedési balesetet a megyében, mint a tavalyi év hasonló időszakában.
Az ülésen elhangzott: az Európai Unió által megfogalmazott ún. Fehér Könyv célkitűzéseit már csaknem teljesítve a megyében a 2004. évhez képest mintegy 50%-al csökkent (84 főről 47 főre) 2007. évre a közúti balesetben elhunytak száma. A közlekedésbiztonsági helyzet terén elért megyei eredményekhez a közlekedésre nevelés és a baleset-megelőzéssel kapcsolatos tevékenységet szolgáló számos további rendezvény is jelentős mértékben hozzájárult.