Ugrás a tartalomra

Várostörténeti vetélkedő

Létrehozva
Középiskolások és kollégisták mérték össze Miskolccal kapcsolatos tudásukat a Központi Leánykollégiumban. A verseny során a fiataloknak inkább találékonyságukra és gyors helyzetfelismerésükre volt szükség, mint tárgyi tudásukra. A diákok két fordulóban háromfős csapatokban versenyeztek az értékes tárgyjutalmakért. Fotók
A Központi Leánykollégium versenyezni hívta a város középiskoláit és kollégiumait, hogy mérjék össze tudásukat: ki tud többet Miskolcról? A megmérettetésre 11 intézmény nevezett be, hogy még jobban megismerjék szűkebb hazájuk történetét.
A diákoknak két fordulóban kellett helytállniuk. Az első fordulóban egy meghatározott épületet kellett megtalálniuk a versenyzőknek az ott található kérdéseket megválaszolniuk. A fiatalok ezt követően Mancs kutya szobrához mentek, ahol a találékonyságukra volt szükségük a feladatok megoldásához. A második forduló pedig már a Kollégium falai között folytatódott tovább, ahol képek alapján kellett fölismerniük Miskolc város épületeit, nevezetességeit.
Arra hogy a feladatok ne legyenek túl nehezek a kérdéssorok összeállítói külön odafigyeltek, a cél ugyanis nem az volt, hogy minél több adatot tudjanak a városról a gyerekek, hanem az, hogy játszva ismerjék meg Miskolcot.
A versenyen háromfős csapatok indultak, és minden csapatot egy kísérőtanár segített A vetélkedőt most rendezték meg először a kollégiumban hagyományteremtő céllal.

Póczos N.