Ugrás a tartalomra

Szili Katalin a fenntartható fejlődésről

Létrehozva
Regionális fórumot szervezett az MTA Elnöki Környezettudományi Bizottsága és a Magyar Természetvédők Szövetsége, Miskolcon. A rendezvényen részt vett Szili Katalin, az októberben megalakult Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács elnöke is, aki elmondta: a tanács legfontosabb célja, hogy a politikai döntésekben megjelenjen a fenntarthatóság elve, illetve, hogy a döntéshozók figyelembe vegyék a következő generációk érdekeit is.
A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács létrehozásában az ökológiai válság mélyülése volt az egyik legnyomósabb érv. A szervezet ötpárti megegyezés eredményeként alakult meg, Magyarország hosszú távú fejlődési lehetőségeivel foglalkozik, s a jövő év őszére fenntarthatósági jelentést készít az országról. – Fontos feladatunk, hogy egy távlatos gondolkodást próbáljunk meg elültetni a társadalmi közgondolkodásban. Ebben a politikusoknak nyilván rendkívül fontos szerepük lehet, hiszen nemcsak arról kell gondolkodnunk, hogyan oldjuk meg a ma problémáit, hanem arról is, hogyan nézzen ki az ország 2025-ben, 2030-ban – hangsúlyozta Miskolcon Szili Katalin, a tanács elnöke. Mint mondta, napjainkban másfél milliárd ember nem jut megfelelő tisztaságú ivóvízhez a Földön. A világ jóval több erőforrást használ fel, mint amennyit bolygónkon a fenntarthatóság megengedne. - Ezek az adatok mind arra figyelmeztetnek, hogy változtatni kell az emberek gondolkodásmódján. Ha ugyanis ez így megy tovább, akkor a társadalmak saját magukat pusztítják el, és a következő generációk élhető környezetét teszik tönkre – hangsúlyozta Szili Katalin. A fórumon Fedor Vilmos alpolgármester ígéretet tett Szili Katalinnak, hogy kidolgozza Miskolc fenntartható fejlődési programját. – Nagyon jó lenne, ha a magyar városokban az eddigi környezeti program helyett fenntartható fejlődési programokban gondolkodnának. Ez lényegesen több és bonyolultabb egyeztetést kíván, viszont lényegesen jobban védi a város, és az itt élő emberek értékeit, érdekeit. Hozzájárul, hogy adhassunk valamit a jövőnek, és ne vegyük el a teret utódaink elől. Miskolc az elsők között lesz, akik megkezdik ennek a stratégiának a kidolgozását – mondta el az alpolgármester. Varga V.