A megállapodással kapcsolatban dr. Halmai Gyula elmondta: a Miskolc Holding a helyi önkormányzat megbízásából készítette el a város vállalkozásfejlesztési és befektetés-ösztönzési programjának rendeletét, melyet a közgyűlés november 20-i ülésén tárgyal, és remélhetőleg jóvá is hagy majd. A rendelet célja, hogy a helyi gazdaság fejlesztése, a foglalkozás elősegítése és városlakók életminőségének javítása érdekében ösztönözze a vállalkozások helyi letelepedését, illetve fejlesztését, befektetések megvalósítását. Ennek érdekében a miskolci önkormányzat különféle szolgáltatásokkal közvetett és közvetlen előnyöket kíván biztosítani ezen vállalkozások számára. Azzal az elsődleges céllal, hogy hozzájáruljon üzleti tevékenységük elindítási, beruházási, működési költségeinek csökkentéséhez.
Bihall Tamás úgy nyilatkozott: a BOKIK örömmel üdvözölte a szándékot és az elképzelést, melynek sikeres megvalósulásához a saját eszközeivel hozzá is kíván járulni. Az együttműködési megállapodás keretében a kamara egyebek mellett vállalta: hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerén keresztül, potenciális beszállítók kiválasztásával, az új üzemek számára szükséges szakképzés, felnőttképzés, átképzés szervezésével, s - mindenekelőtt - a beruházásokba bevonható vállalkozások kiválasztásához szükséges minősítő rendszer kidolgozásával segíti a koncepció megvalósítását.
A tervezett rendszerben a kedvezményeket és szolgáltatásokat - egyablakos kiszolgálás keretében - a Miskolc Holding Zrt. biztosítja.