Ugrás a tartalomra

Nemzeti erőforrás lehet a kulturális hagyomány

Létrehozva
Több mint 4000 adag pásztortarhonyát készítettek a miskolci öko-fesztiválon, ezzel megdöntötték az eddigi, 3500 adagos csúcsot. Bálint György főszervező elmondta: a kulturális hagyományok ápolása és tisztelete akár jelentős nemzeti erőforrássá is válhat.
A programot óriásbábos felvonulás, hagyományőrző játékok sora, köztük az évszázadokkal ezelőtti falusi élet sportját idéző "paraszt-golf" színesítette. Az öko-fesztiválon a fenntartható fejlődés technikái között egy napelemmel működő, apró villanymotorral szerelt kerékpárt is bemutattak. A járgány óránként akár 70 kilométeres sebességgel is képes haladni, egy töltéssel 40-60 kilométer tud megtenni. Magyarországon eddig példa nélküli volt a rendezvény színpadi hangosítása és a fénytechnika működtetése, az energiát a helyszínen felállított mini szélerőmű teremtette elő.