Ugrás a tartalomra

Sötét ló üti fehér személygépkocsit

Létrehozva
A ködben is világosan! A megváltozott időjárási viszonyok fokozott figyelmet igényelnek a közlekedőktől. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az elmúlt hét végén kilenc személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt, többek között egy tömeges karambol az M3 autópályán, illetve egy ló ült rá ijedtében egy autó szélvédőjére.
Az elmúlt három napban történt személyi sérüléssel járó közúti balesetek többségénél a megváltozott út- és időjárási viszonyok figyelmenkívül hagyása játszott szerepet. A ködös, esős időjárási viszonyok között a nagyobb követési távolság tartásával megelőzhetőek az erre az időszakra leginkább jellemző koccanások, ütközések.
Nem a látási viszonyoknak megfelelően választotta meg járműve sebességét az a személygépkocsi sofőrje, aki elsodort egy út szélén közlekedő gyalogost, aki nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az autó sofőrje péntek délután Vámosújfalú irányából Szegi felé haladt, amikor egy a menetirány szerinti jobb oldalon lévő gyalogost elsodort. Az elsődleges információk szerint a baleset okai közt szerepel, hogy a személygépkocsi vezetője a körülményekhez képest gyorsabban hajtott, illetve a gyalogos nem viselt láthatósági mellényt.

Lassan jutni messzire

Tizenhárom autó ütközött össze szombat este az M3-as autópályán a Geleji pihenő előtt. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit, de annyi már bizonyos, hogy a ködös időben az autók nem tartottak kellő követési távolságot. Egy Miskolcról Budapest felé tartó személygépkocsi a Geleji pihenőnél akart letérni a pályáról, így jelentősen csökkentette járműve sebességét. A sűrű ködben ezt későn vette észre a mögötte haladó autós és neki ütközött. Ezt követően még sorozatban 11 autó csúszott egymásba.
A közúti balesetben az elsődleges információk szerint a személygépkocsikban 20 millió forint kár keletkezett. A tömeges ütközésben egy-egy utas pedig könnyű és súlyos sérülést szenvedett.

Előre látni!

Vasárnap délután a Cigándi Tisza híd előtt ment egy kivilágítatlan ló és lovasa, amikor az állat megállt és keresztbe fordult úttesten. A mögöttük haladó személygépkocsi vezetője mikor meglátta a négylábú hirtelen irányváltását állóra fékezte a járművet, ami pont az állat előtt állt meg. Ekkor a ló ijedtében az autó szélvédőjére ült, a lovasa pedig leesett a hátáról, aki nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit. Annyi azonban már bizonyos, hogy az állat a Kresz előírásaival ellentétben nem volt kivilágítva.

Az Országos Balesetmegelőzési Bizottság ajánlásai a gépjárművek őszi – téli átállásával kapcsolatosan:
A közlekedésben az őszi-téli időszak tudatos felkészülést igényel.

Megváltoznak az út- és látási viszonyok, amelyekhez gyalogosoknak és autósoknak - minden közlekedőnek - alkalmazkodni kell:

– Esőben jobban megcsúsznak a kerekek, megnő a féktávolság, esetenként a nagyobb vízfelületen a megcsúszás veszélye fenyeget.
– Ha a hőmérséklet 0 Celsius fok és mínusz tartományba süllyed, akkor számítani kell arra, hogy a vizes-nedves útfelület lefagy.
– A jeges-havas úton már a menetstabilitás, valamint ebben az időszakban a látási viszonyok romlanak.
– Elengedhetetlen az akkumulátor, a gumiabroncsok, a világítás és a fékrendszer ellenőrzése.

– Az őszi - téli közlekedés kapcsán ezek mellett a gépkocsival történő közlekedés fontos kelléke lehet a jól működő ablaktörlő, a jégkaparó, a jégoldó spray, a megfelelő ablakmosó folyadék vagy a páramentesítő. Az ablaktörlő gumikat már a tél beállta előtt érdemes kicserélni, hiszen az elhasználódott gumi nem töröl, hanem maszatol.

– Az őszi - téli időszakban a látási viszonyok gyakran rosszak, korán sötétedik, hosszabb ideig kell használni a gépjármű világítóberendezéseit - ezért is nagyon fontos, hogy azok megfelelően működjenek. A fényszórókat és a többi lámpát ilyenkor gyakrabban kell tisztítani.
– A rosszabb látási viszonyok miatt nagyobb követési távolságot tartva lassabban kell vezetni, így kisebb a balesetek bekövetkeztének kockázata, rossz manőverezés esetén pedig a hibák könnyebben korrigálhatóak.
– A csúszós, jeges utakon való biztonságos közlekedéshez téli gumikra van szükség. Még akkor is téli abroncsokkal induljunk útnak, ha éppen nincs hó. A nyári gumi már +7 fok alatt csúszni kezd, fagypont körüli hőmérsékleten megmerevedik, nagyon kis tapadással rendelkezik, így használata veszélyes lehet.
– Heves hóesés vagy fagyott hótakaró esetén jó szolgálatot tehet a hólánc, melyet érdemes a hajtott tengelyen lévő kerékre rakni, így kormányozható marad az autó.