Ugrás a tartalomra

Regionális környezetvédelmi fórum

Létrehozva
Az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány 2001 óta szervez a Regionális Operatív Program, illetve az ágazati, főleg környezetvédelmi akciótervek, programok véleményezésére fórumokat.
Most a 2009-10-es akcióterveket, a KEOP és a Regionális Operatív Programot véleményezték a fórumon résztvevők, ebben a témakörben hívtak előadókat.

F. Nagy Zsuzsanna, az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány programvezetője elmondta, nagyon örülnek, mert civilek, gazdálkodók és önkormányzatok is rendszeresen elfogadják a meghívásukat. Tehát egyértelműen igazi partnerségi fórumról van szó, ami fontos, mert más szemszögből közelítik meg a kérdéseket, és itt megoszthatják az indokaikat, érveiket és a kompromisszumokra nagyobb lehetőség nyílik.

A gazdaságfejlesztési kérdéseket a résztvevők most ebben a kialakult válságos időszakban mindenképp fontosnak tartják. Azonban számos olyan környezetvédelmi intézkedésre érkezett javaslat, amit a régi akciótervhez képest megerősíteni vagy új elemként szeretnének behozni. Új elemként például megjelent a vasútfejlesztés, a helyi védett területek feltárásával, népszerűsítésével kapcsolatos kérdések köre, és hát a közlekedés, a környezetkímélő közösségi közlekedés, kerékpárút-hálózat és infrastruktúrafejlesztése kapott hangsúlyosan szót.
Ez alapján az akcióterv alapján írják majd ki a pályázatokat, tehát akik ide eljönnek és egy-egy gondolatukat be tudják esetleg csempészni a fejlesztési ügynökség, illetve tanács által elfogadandó kiírásokba, akkor reménykedhetnek abban, hogy a céljaiknak megfelelő pályázatokkal fognak találkozni a jövő év elején.
A legnagyobb érdeklődésre a vállalkozások támogatásával kapcsolatos lehetőségek érdekelték a jelenlévőket. Milyen változások várhatók a jelenlegi pénzügyi válság tekintetében.
Széni Nándor, az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. programigazgató-helyettese szerint a pénzügyi válság a Regionális Fejlesztés Operatív Programok pénzügyi forrásait nem érinti, sőt a vállalkozásfejlesztés tekintetében új konstrukciókat fognak bevezetni, amely mind a térségi jelentősebb munkahelyteremtő beruházásokat, mind pedig a kis- és középvállalkozások versenyképességét javítani fogja.
A másik, lényeges terület a környezetvédelemhez kapcsolódik, a jelenlévők a hulladéklerakók fejlesztésével kapcsolatos kérdéseket feszegették leginkább, melyben Széni Nándor szerint bizonyos tekintetben egyezségre jutottak, hiszen az Operatív Program a hulladéklerakók fejlesztését támogatná, amire viszonylag kevés az igény.

Varga V.