Ugrás a tartalomra

Sószobát kapott a bölcsöde

Létrehozva
Sószobát adott át Miskolcon, a 23. Számú Bölcsődében Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter, országgyűlési képviselő és Dobrev Klára, a miniszterelnök felesége. Ez az első bölcsőde a városban, amelyben sószobát alakítottak ki, a beruházás 1,2 millió forintból valósult meg.
A város óvodáiban és iskoláiban már sikerrel alkalmazott módszer alapján a gyermekek napi fél órát töltenek a helyiségben, melynek segítségével a légúti betegségek kialakulásának lehetőségét csökkenthetik szinte a nullára a gondozónők. A gyerekek nagyon jól érzik magunkat a sószobában, ami nem meglepő, hiszen azon kívül, hogy új játékokat kaptak, ebben a környezetben csíra-, vírus-, valamint baktériummentes a levegő a só miatt. Az ünnepélyes átadás díszvendége Dobrev Klára, a miniszterelnök felesége volt, aki elmondta, nem az első sószoba és nem az első bölcsőde, aminek az átadásán részt vesz, ugyanis nagyon lelkes támogatója a bölcsődéknek, és rájuk is férnek a beruházások, és a figyelem, mert az elmúlt 15-16 évben nagyon mostoha dolguk volt.A bölcsőde rendkívül fontos intézmény a kisgyermek és a család életében is. Nem egyszerűen megőrzi a gyermekeket és vigyáz rájuk, hanem fejleszti is őket. Nem pótolja a család melegét, hanem kiegészíti azt – hangsúlyozta Dobrev Klára. A sószoba társadalmi összefogás eredményeként jött létre, hiszen amellett, hogy cégek támogatták annak létrejöttét, sok szülő önkéntes munkában dolgozott rajta, és a terület képviselői is hozzájárultak a bölcsőde fejlesztéséhez.
Szűcs Erika, szociális és munkaügyi miniszter, országgyűlési képviselő elmondta, Bistei Attilát és őt kereste meg a bölcsődevezető a kezdeményezéssel, amit jó célnak találtak, és úgy döntöttek, áldoznak rá a választókerületi alapjukból.
A megnyitón elhangzott: a közgyűlés októberi ülésén megszavazott férőhelybővítéssel együtt a 2004-es adatokhoz képest csaknem 20 %-kal nőhet a bölcsődébe járó gyerekek száma Miskolcon. A város vezetése tehát a férőhelyek mennyiségi, a bölcsődék pedig a minőségi fejlesztéséhez járulnak hozzá. Ezt példázza az is, hogy a 23-as számú Katica Bölcsődében sószobát alakítottak ki.
Egy bölcsőde alapfelszereltségébe sok minden nem tartozik bele, ami egy adott közösségben, egy adott helyen nagyon fontos lehet. Az Avason a nagyvárosi levegő és a panellakások száraz levegője miatt a sószoba egy kiemelkedően fontos egészségmegőrző fejlesztés. Az átadó ünnepségen a bölcsőde vezetésétől emléklapot kaptak mindazok, akik valamilyen formában hozzájárultak a beruházás megvalósításához.

Varga V.