Ugrás a tartalomra

Hassler és barátai

Létrehozva
Az Európai Információs Pont és a Hassler Énekegyüttes szervezésében a „Hassler Énekegyüttes és barátai” sorozat következő rendezvényét november 27-én, csütörtökön 18.30 órától tartják.
Vendég dr. Ódor Ferenc, országgyűlési képviselő, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke. Helyszín: Európai Információs Pont (Miskolc, Városház tér 13. Almássy-kúria, Európa Ház)
Baja közelében – ahol a halászlét metélttésztával eszik – az Alföld déli részén létezik egy kis falu, Csávoly. Garadna neve pedig szláv eredetre utal, észak-magyarországi, csereháti kistelepülés. A térkép szerint egymástól 342 kilométerre vannak, de hogy ez mekkora távolság is valójában egy ember életében? Erről szól a beszélgetés. A résztvevők hallhatnak majd az ifjúkori sportolás jelentőségéről, a zenélés családjában elfoglalt szerepéről, és arról, hogy miért tanult meg a 90-es években valamennyi garadnai kisiskolás úszni, a kutyatenyésztés rejtelmeiről, a motorozásról, a szakma és a közéleti szereplés közötti választás nehézségeiről, az olvasás iránti igényéről, mindezt a Hassler Énekegyüttes zenei közreműködésével kísérve.
A sorozat támogatója Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Kulturális Mecénás Alapja.
A belépés díjtalan.