Kétszáz éve szentelték fel a Kossuth utcai Református Templomot. A későbarokk épületet 1786 és 1808 között, vagyis 22 év alatt építették fel. Ebből az alkalomból ünnepi szentmisét és koncertet rendeztek a templomban. Az egyházi intézmény történetében az évforduló megünneplésével jubileumi év vette kezdetét, amelynek befejezésekor egy nagyobb ünnepségen a külső felújításért is hálát adhatnak a hívek – mondta beszédében Szabó Sándor vezető lelkész.
41 ezer református vallású ember él a borsodi megyeszékhelyen a legutóbbi népszámlálás adatai szerint, és 15 református gyülekezet van a városban, ezek közül az egyik a Miskolc-belvárosi Református Egyházközség. Az egyházközség tagja a Kossuth utcai templom is, amelynek 200 évfordulóját hálaadó istentisztelettel és a Camerata Miskolc Kamarazenekar koncertjével ünnepelték.
A szentmisén és koncerten nemcsak az egyházközség tagjai vettek részt, hanem érdeklődők is. Az évfordulóval ünnepi év vette kezdetét az egyházi intézmény történetében.
A Kossuth utcai templomot népiesen Kakas-templomnak nevezik. Az épület egyébként a régió legnagyobb református temploma. Gazdagon díszített 52 méter magas harangtornya 1865-ben készült el, itt függ a megye legnagyobb harangja, a 28 mázsás Eszter harang.