Ugrás a tartalomra

Mozgássérült igazolvány: csökken a visszaélések száma

Létrehozva
A miskolci rendőrkapitányság vezetője szerint, az ellenőrzések hatására egyre kevesebb autós él vissza a mozgássérültek igazolványával Miskolcon. a legutóbbi három akció közül kettőben már egyetlen visszaélőt sem találtak.
Pásztor Albert közölte: a miskolci rendőrök a nyár közepétől körülbelül száz esetben indítottak eljárást azok ellen, akik hozzátartozójuk kártyájával visszaélve ingyen parkoltak. A közokirat-hamisítás miatt indított ügyekben a bíróság a legtöbb esetben pénzbírságot szabott ki.

Míg négy hónappal ezelőtt a parkolók nagy többségében foglaltak voltak a mozgássérülteknek kijelölt helyek, ma már szinte minden parkolóban lehet szabad részt találni - tette hozzá. Az ellenőrzések eredménye, hogy ezek a visszaélések visszaszorultak a borsodi megyeszékhelyen.