Ugrás a tartalomra

Megújuló energiaforrások

Létrehozva
A Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódóan energetikai konferenciát rendeztek Miskolcon. A szakmai tanácskozás célja a megújuló energiaforrások népszerűsítése volt. Megújuló energiák hatalmas előnye, hogy korlátlan mennyiségben állnak rendelkezésre, ilyen például a nap-, a szél-, a víz, illetve a geotermikus energia is.

Megújuló energiaforrás például a biomassza is, amelynek mennyisége ugyan mindig csökken, de folyamatosan újratermelődik. Biomassza gyakorlatilag minden, a természetben rendelkezésre álló szerves anyag: a lágy-és fás szárú növények, valamint a mezőgazdasági és erdészeti melléktermékek is. A biomassza sokoldalú felhasználását mutatja, hogy hőenergia, biogáz és biohajtóanyag is előállítható belőle. Magyarország adottságainál fogva alkalmas a biomassza-alapú energiatermelésre, ám például a szomszédos Ausztriával szemben hatalmas elmaradásunk van.

Pedig a szakemberek szerint Magyarországon a mezőgazdasági adottságok miatt két megújuló energiaforrást: a biomasszát és a geotermikus energiát is lehetne hasznosítani. A geotermikus energia a földhőnek a hasznosítását jelenti.

A tudomány ünnepéhez kapcsolódóan megrendezett konferencia célja az volt, hogy bemutassa a megújuló energiaforrások szélesebb körű alkalmazását elősegítő új anyagokat, technológiákat és felhívja rájuk a figyelmet.

A megújuló energiaforrások nemcsak a környezetvédelem szempontjából fontosak, hanem az Európai Unió elvárásai miatt is; Magyarország 2010-ig kapott haladékot arra, hogy villamos-energia felhasználásának 3,6 százalékát megújuló energiahordozókkal biztosítsa. Bár hazánk már teljesítette ezt a kritériumot, ám újabb feladatok állnak előttük: az arányt ugyanis 2020-ig 13 százalékra kell feltornászni.

Tomorszki I.